Horgászoknak

Gersekarát, Sárvíz-tó horgászat

A tavat 1992-ben jóléti víztározó céljából alakították ki, a halászati-horgászati jogot 2008 végén Gersekarát Község Önkormányzatától 15 évig tartó időtartamra, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége kapta meg. A tározó területe 36 hektár, a Sárvíz-patak és a Csengő-patak táplálja, egy-egy elő-tározón keresztül.

A horgászvízen minden Vas megyei horgász jogosult horgászni, aki az állami horgászjegye mellett rendelkezik általános éves/gersekaráti éves vagy napi/heti vasi területi engedéllyel.

A Szövetség kivitelezésében 2009.évben kiépítésre került 58 db 4*4 m rajthelyből álló nemzetközi versenyszabályoknak megfelelő versenypálya, mely ideális helyszíne a tavon évente több alkalommal megrendezésre kerülő hazai és nemzetközi versenyeknek. A horgászállások között megmaradt a nádas.

Átlagmélysége 2-2,5 méter, a legmélyebb pontja a természetes csapadéktól függően 5- 5,5 méter. A horgászati területen belül a parttól kb. 60 méterig kevésbé akadós, de egy-egy tuskóval találkozhat a szerlék. A tó sarkánál lévő kanyarulatban sekélyebb vizes részt főleg tavasszal horgásszák, itt gyorsabban melegszik fel a víz. Nyáron ezen a részen többen harcsáznak, a harcsát az apró halak sokasága vonzza ide. Ezen a szakaszon található horgászhelyek a versenyek alkalmával is elfoglalhatóak.

Sárvíz-tó medertérkép

Az elkészített medertérképen a parttól 90 méter távolságig különböző színekkel jelölték, hogy hol, milyen mélységek vannak, hogyan alakulnak a törésvonalak, nagy segítséget nyújtva ezáltal a pecásoknak.

A tóban minden hazai hal megtalálható. Zömében tő és nyurga ponty, amurból elsősorban a termetesebb példányok úszkálnak a vízben. Fehérhal-állománya kimagasló, amit jól mutat, hogy a versenyeken egy-egy horgász általában 10-15 kilót tud fogni 4 óra alatt. Pontyot, illetve amurt is foghatunk, méghozzá nem is keveset. Bőséges a ragadozó állomány, harcsa, csuka, süllő egyaránt fogható. A tó egyéb hallal annyira telítve van, hogy elegendő táplálékot nyújt a ragadozónak, ezért a horgászokszámára nagy kihívás horogra csábításuk. Harcsából szép példányokat foghatunk, ha sikerül menedékükből kicsalogatni őket.

Gersekaráton jellemző a harcsa-, illetve a csukafogás. Nagyok is vannak, de nehezebb megfogásuk, mert előbb találnak maguknak bármilyen más halat, mint a horogra tűzöttet.

A nagy pontyokat a Sárvíz-tavon 60 cm-es méretkorlátozással védjük.

Napijegy árak

A horgászhelyek érkezési sorrendben foglalhatók el. Hétvégeken érdemes időben elindulni, mert eléggé telített a part, és érdemes tájékozódjunk is, hogy mikor, milyen versenyek van, mert akkor egyes részeken nem lehet horgászni. A part füvesített, gondozott. Gépkocsival a tó feletti út mellett kb. 30m-re, valamint két kijelölt parkolóban.

Jegyárak 2023 januártól…

További jegyárak

A kifogott halaknál az alábbi szabályok érvényesek:

  • ponty: 60 cm-nél nagyobbat vissza kell engedni, minimum 30 cm, ami elvihető
  • napi 2 db pontyot lehet elvinni illetve 5 kg-ig egyéb halakat

Fogd ki Te is álmaid halát!

Íme néhány fotó a nemrég kifogott halakról.

2019 májusában 0,8-1,5 kg közötti ponty lett kihelyezve a következő vízterületekbe: Gersekarát, Sárvíz-tó: 400 kg

A haltelepítések után általános horgászati tilalom nem került egyik vízterületen sem elrendelésre, hogy mindenki minél előbb tudjon a szenvedélyének hódolni a tavaszi időjárásban.

GERSEKARÁT – A Sárvíz-tóból került horogra a napokban a 15,4 kilogrammos amur, amelyik alig fért el a szerencsés és ügyes horgász kezében, amíg elkészült a fénykép.

Bojlizva fogta ki a gigantikus halat Mozsár Gábor – tette közzé a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. A gersekaráti Sárvíz-tóból akadt horogra az amur, amely fajtájához képest is nagynak számít. Körülbelül négy-tíz kilós példányok akadnak horogra, de a szak-irodalom 25-30 kilogrammos amurokról is ír, mint maximális méret. Nem volt messze ettől a vasi fogás.
(Forrás: vaol.hu)

Mozgásukban korlátozottak is hódolhatnak a horgász szenvedélyüknek, mivel a Sárvíz-tónál külön stég várja őket!

Közeli jegyforgalmazó horgászboltok

Nagykapás Horgászbolt (9900 Körmend, Rákóczi F. u. 90.)
Kutyás és Horgászbolt (9800 Vasvár, Járdányi u. 1.)

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGÉNEK HORGÁSZRENDJE A KEZELÉSÉBEN LÉVŐ VAS ÉS DÉL ZALA MEGYEI HORGÁSZVIZEKRE.

Érvényes: 2019. február 1 -től 1./

A vízjegyzékben felsorolt álló- és folyóvizeken horgászat alkalmával mindenki az Országos Szabályokat köteles betartani az alábbi kiegészítésekkel: Minden horgásznak joga a horgászrend megsértőjét figyelmeztetni, az észlelt szabálytalanságokat, továbbá a part szennyezését és rongálását hivatalos személynek, illetve szervnek (halőr, szövetségi iroda, rendőrség stb.) bejelenteni. A garázda személyeket a horgász köteles bejelenteni, lehetőség szerint beazonosítható módon. /rendszám, stb./ A horgász köteles a vízminőséget és a környezetét megóvni, horgászhelyét tisztántartani. Szemetes helyen, történő horgászat azonnali területi jegy bevonás jár. (min. 1 hónap időtartamra) A törpeharcsák horgászhely környékére történő kiszórása, tárolása szigorúan tilos. Horgászhelyek környezetében a növényzet irtása, károsítása tilos. A hulladékgyűjtést és elszállítást úgy kell megoldani, hogy a vízbe és vízpartra hulladék ne jusson. Haletetésre környezetre káros anyagokat tilos használni. Tilos a védett állatfajok szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- és búvóhelyének károsítása…

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE
9795 Vaskeresztes, 165/4 hrsz.Tel.: 06/94-506-835 Tel:06/70-33-99-703

e-mail: info@vasivizeken.hu